A cukorbetegség a világon az egyik leggyakoribb anyagcsere-betegség. Magyarországon is évről évre nő a cukorbetegek száma, mára kb. fél millió magyar érintett. Míg korábban jellemzően az életkor előrehaladtával alakult ki az ún. felnőttkori cukorbetegség, ma már egyre gyakoribb a betegség kialakulásának észlelése gyermek- vagy ifjúkorban.

Cukorbetegség szövődményei

Kezeletlen, illetve hosszú ideje fennálló betegség számos szövődménnyel járhat. A cukorbetegség károsíthatja a szervezetet, szívbetegséghez, érelmeszesedéshez, vesebetegséghez, látási problémákhoz és idegkárosodáshoz vezethet, ami végső esetben végtag-amputációval járhat.

A cukorbetegség nem gyógyítható, de megfelelő étrenddel, mozgással, és szükség esetén gyógyszeres kezeléssel, inzulin-terápiával szinten tartható, a betegség lefolyásának üteme lassítható.

Diabetészes láb szindróma, a cukorbetegség egyik leggyakoribb súlyos szövődménye

A "diabéteszes láb" szindróma a diabétesz egyik komplex szövődménye. A betegség következtében fellépő idegkárosodás a test bármely területén előfordulhat, de leggyakrabban a végtagokat, azon belül is elsősorban a lábfejeket érinti. Az idegi károsodás tünetei megfelelő odafigyeléssel korán felismerhetőek, és gondos kezeléssel, rendszeres ellenőrzéssel megelőzhető a láb állapotának további romlása, elkerülhetővé válik az amputáció.

 A diabéteszes láb leggyakoribb tünetei a gombás fertőzések, száraz vagy elszíneződött bőr a lábon, lábujjdeformitás és sebek, fekélyek megjelenése a talpon.

Az érző idegek károsodásának következtében a fájdalomérzet csökken, érzékkiesés tapasztalható, így a hámsérülések, kisebb-nagyobb sebek, a bőrkeményedések repedései sokáig észrevétlenek maradhatnak. Ezek aztán felülfertőzödhetnek, fekélyekké alakulhatnak.

Mindezek miatt kiemelten fontos a cukorbetegek lábának folyamatos ápolása, melyet súlyosabb esetben szakorvos végez.

Mit tehetünk, hogy a "diabéteszes láb" szindróma kialakulását megelőzzük?

  • A lábfej bőrének rendszeres puhítása, ápolása, hogy megelőzzük a bőr szárazságát, repedések kialakulását.
  • A talp rendszeres vizsgálata tükörrel, hogy a fájdalomérzet kiesése miatt észrevétlen sebeket is időben felfedezzük.
  • Gondos körömvágás.
  • Bőrkeményedések, tyúkszemek szakszerű ápolása.
  • A mezítlábas járás kerülése.
  • Kényelmes, alacsony sarkú, nagyon jó minőségű cipő viselése. Védő lábbelik, talpbetétek használata szintén ajánlott.

„Diabetic” gyógytalpbetét

Speciálisan cukorbetegek számára kifejlesztett gyógytalpbetétünk mindennapos használatra javasolt. Nem csak a diabéteszben szenvedők számára ajánlott, hétköznapi viseletre is alkalmas, kényelmes talpbetét lehet többek között állómunkát végzőknek vagy érzékeny lábúaknak.

A Vivafit „Diabetic” gyógytalpbetét legnagyobb előnye, hogy a diabéteszben szenvedők lábának védelme érdekében 3 különböző rétegből alakították ki. A belső bélés egy különleges „Plastazote” anyagból készült réteg, mely a testhő hatására felpuhul, átveszi a talp formáját. A nyomáspontok kiegyenlítésével csökkenti a sebek, fekélyek kockázatának kialakulását. A külső, poliuretán habból készült külső réteg rendkívül tartós, ellenálló anyag, mégis kifejezetten rugalmas, hogy megfelelő kényelmet és védelmet biztosítson a lábnak. A sarkon, illetve a talppárna alatt található egy-egy extra rugalmas gélréteg, melyek fő funkciója az ízületek tehermentesítése. A gyógytalpbetét további jellegzetessége, hogy magas peremű sarokággyal rendelkezik, így nyújtva extra védelmet a cukorbetegek érzékeny lábfejének.

 

Forrás:

http://www.egeszseg.hu/cikk/a-cukorbetegseg-az-egyik-legjelentosebb-civilizacios-betegseg

https://www.cukorbetegkozpont.hu/diabeteszes-lab

http://otszonline.hu/betegtajekoztato/cikk/diabeteszes_lab

https://www.webbeteg.hu/cikkek/cukorbetegseg/6785/diabeteszes-lab

×